Megmutatni magam annyi, mint szabadon, tiszta szívből élni!

Egy nagyon kedves tanulómmal beszélgettem a napokban és előkerült a sebezhetőség témája. Neked mit mond az, hogy sebezhetőség? Mitől érzed magad sebezhetőnek? Tettem fel a kérdéseket..

Sokunk számára ismerős mondatok hangzottak el. „Most már biztosan más szemmel néznek rám.” „Mit fognak rólam gondolni?” „Mi van, ha ezekután nem fogadnak el?” „Mi van, ha senki nem lesz körülöttem?” „De mi van akkor, ha megtudják, hogy én nem is ilyen vagyok?” Sorolhatnám még az ehhez hasonló mondatokat és kérdéseket, biztosan lenne olyan, amelyikkel mind tudunk azonosulni.

Az emberek többsége inkább magára húz egy álarcot, egy képet, azt, hogy szerinte milyennek kellene lennie, csak, hogy elfogadják, hogy szeressék, minthogy megmutassák a valódi önmagukat.

Pajzsot hordunk magunk előtt, hogy nehogy megítéljenek, nehogy egyedül maradjunk, nehogy elutasítsanak.. Csak miközben ezt a pajzsot fogjuk, azért, hogy megvédjük magunkat a fájdalmaktól, észre sem vesszük, hogy minden mástól is, minden más valódi érzéstől is „megóvjuk” magunkat. Hiszen ha folyamatosan azon ügyködsz, hogy épp milyen érzést háríts el magadtól, legyen az szégyen, harag, gyász, félelem, szomorúság.., annyira kifáradsz egy idő után ebben, hogy már az élet többi érzését sem tudod befogadni. Az örömöt, a nevetést, hálát, a valódi kapcsolódást, a szerelmet, az ajándékokat, élvezeteket.

Pedig ha kicsit lentebb engednéd és kikukucskálnál, meglátnád, hogy minden, ami ellen küzdesz csupán az egód játéka. Az elme azon ügyködik, hogy biztonságban érzed magad, hogy haladj a jól bevált megszokott utadon.. és mindent meg is tesz ezért.

Viszont, ha belegondolsz, egy életen át, fél kézzel élni, nem feltétlenül érdemes.

Nyitott tenyérrel és bátor szívvel annál inkább.

Vagyis ha elengeded azt a pajzsot, lehet, hogy megsebeznek, félni is fogsz, szomorú is leszel, de ez az élet része. Nem mondhatod azt, hogy én márpedig nem akarok többet dühös és szomorú lenni. Ez is hozzánk tartozik. Ez is az életed része. És még megannyi érzés is.

Bátorság kell ahhoz, hogy megmutasd, hogy Te is félsz, hogy Te is hibázol, hogy neked is vannak rossz napjaid, hogy Te is sokszor figyelmetlen vagy. Bátorság kell ahhoz, hogy felismerd és megmutasd, hogy idegesítenek dolgok, hogy valamit elszúrtál, hogy nem tudod megszerelni az autód férfi létedre és, hogy nem tudsz főzni, pedig nő vagy, és a társadalom hű de megkívánja… Hozzáteszem nem értek ezzel egyet és én sem tudok főzni (és most még nem is akarok. 😀 )

Bátorság kell, hogy sebezhető legyél. De úgy gondolom, hogy ha ezt mind megengeded magadnak és ez nem azt jelenti, hogy nem törekedhetsz jobbra, csak, hogy elfogadod és megmutatod, hogy vannak ilyen oldalaid is, akkor tudsz szabadon, tiszta szívvel élni. Mert onnantól mersz valódi lenni, aki már nem azzal küzd, hogy a pajzsot melyik oldalára tegye, hanem aki minden fájdalommal együtt tud hinni, szeretni és szívből létezni! Ugyanis a fájdalom, a „hibázás” elkerülhetetlen, de mindezek által tudunk fejlődni és hitelesek lenni önmagunk számára is.

Engedd el a pajzsodat! Meglátod mennyire falszabadító!

És lesz olyan, hogy újra magadhoz akarod húzni, mert találkozol egy élethelyzettel, ahol „hibázhatsz”, de emlékezz arra, hogy honnan hova jutottál. Csak maradj bátor és folytasd az utad! És emlékezz! Szabadon, álarcok nélkül, minden megélt érzéssel a legnagyobb szabadság, amit adhatsz magadnak! Élj szívből és mutasd meg mindazt, ami Te vagy!

„A teljes szívvel élők elfogadják a saját sebezhetőségüket. Hiszik, hogy az, ami sebezhetővé teszi őket, egyúttal gyönyörűvé is. Nem gondolják, hogy ez kellemes élmény lenne, de azt sem, hogy nehéz és kínzó tapasztalat. Csak annyit mondanak: így kell tenniük.”