Veszteség – feldolgozás
“Egy dolog, hogy mi van benned, egy másik, hogy mit kezdesz vele.”
Biztosan ismered az eső tanítását, de ha nem, most elmesélem Neked.
Az eső esik. Mondhatod, hogy a rohadt életbe, most mostam kocsit, de azt is, hogy dejó legalább nem gyulladtak ki az esőerdők, vagy nem kell locsolni végre..
Sokszor megkapom ilyenkor, hogy de Ritaa, ez önbecsapás, mert megmagyarázod magadnak, hogy az mért jó. Értem én, de az eső akkor is esni fog… Az már az én döntésem, hogy ennek a mocsárban tapicskoló részét akarom látni és még rosszul is érzem magam, vagy azt mondom, hogy dejó legalább ez és ez van, vagy nem történik meg, stb.. Az eső akkor is esni fog. Érted a lényeget?
Tehát ez már csak tényleg az én döntésem, hogy mit veszek ebből észre. De ha Te csak azt látod, hogy „az eső esik” és minden mennyire rossz, akkor Neked vajon mért jó, hogy szarul érzed magad? És itt jönnek az önpusztító mechanizmusok, amire most külön nem térnék ki, de a későbbiekben megér szintén pár gondolatsort.
Nincs olyan, hogy kudarc, csak tapasztalat. Nincs olyan, hogy veszteség, csak ajándék. Tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat és gyakorlás, míg átállítod erre a fókuszodat. Hidd el, sok veszteség árán tapasztaltam meg én is ezt és vettem észre a benne rejtőző álruhás áldásokat. Ma már automatikusan máshogy tekintek a veszteségeimre. Azon kívül, hogy mindent mélységesen megélek, hálás is vagyok értük, mert tudom, hogy ezt szerettem volna megtapasztani és emiatt tudok számodra is támogatást nyújtani. De mindez már csak a következő szint…
Most menjünk kicsit mélyebbre.
A veszteség feldolgozásnak egy nagyon fontos folyamata, hogy kiventiláljuk, ami bennünk van, ami nekünk rossz. Mert amíg benne vagyunk a fájdalomban, dühben, addig meg sem halljuk, látjuk, ami valójában van. Nem vesszük észre az álruhás áldásokat. Pont mint, amikor a gyerek hisztizik és meg sem hallja, hogy haló, amúgy itt a nyalókád, amiért verted magad a földhöz. Tényleg semmit nem hall.. Ez teljesen normális érzés, reakció, amíg benne vagyunk a folyamatban. De, amint lenyugodtunk és már tisztábban látunk, már más lehet a helyzet.
Amikor ott ül velem szemben valaki tele fájdalommal és veszteséggel, az elején lehet fél óráig dühöng, sír, zaklatott vagy épp bosszút forral.. én csak figyelmesen, szeretettel, együttérezve hallgatom, hogy egy olyan teret teremtsek Neki, ahol nem kell félnie és, ahol végre őszintén az érzéseivel együtt önmaga lehet. Támogatom, kisérem, majd miután érzem, hogy megnyugodott, csak utána jöhetnek a bátorító gondolatok:
„Bármilyen nehéz is most Neked, mi az, amit ebből Te most hazaviszel? Vagy mi az, amit ebből Te kaptál? Mi az, ami sose történt volna meg Veled, ha ez nem történik meg?”
Első, a másikhoz fordított őszinte figyelem és megértés, majd így haladunk lépésről lépésre a gyógyulás felé.
Szeretettel fordulni a másik felé, a legnagyobb ajándék, amit adhatsz és kaphatsz.
A veszteségfeldolgozás nem egy lineáris folyamat. Nem az van, hogy van a tagadás, düh, harag, apátia, stb.. Hanem ez olyan, mintha egy kör kerületére ráírnád az összes érzésedet. Pozitívat és negatívat is egyaránt. És mint egy flipper játék, össze vissza dobálódzik a labda egyik érzésről a másikra. Egyik pillanatban tagadok, dühös vagyok, másik pillanatban elfogadom, aztán egy pillanat múlva megint mindenki dögöljön meg, aztán meg reménytelen vagyok és csak nézek ki a fejemből. Stbstb.. Tehát ez tök normális, csak általában ezt nem tudjuk. Sokszor hallom, hogy „de hát nekem már jobb volt, már jobban voltam.” Igen értem én, csak, hogy ez nem egy lineáris folyamat, hanem ez össze vissza van.
Sokszor azt veszem észre, hogy az emberek az információ hiány miatt vannak rosszul. Mert nem tudják, hogy az normális, de amint megtudják általában megnyugszanak. Ha Te a gyász folyamatodban például gyűlölőd az elhunytat, nem elég, hogy ezt érzed..legtöbbször még bántod is magad, hogy hogy lehetsz ilyen?! Milyen ember vagy Te? Mert, hogy ez elvileg egy rossz gondolat..és olyat nem csinálunk. De könyörgöm, ez is egy érzés, egy érzelem és, ha ezt elnyomod magadban, nem fogadod el, na attól leszel csak igazán rosszul.
Bátorság kell ehhez, de tudd, hogy ez mind teljesen rendben van. Rendben vagy az összes érzéseddel együtt. Ez mind Te vagy. Miért akarjuk mindig megerőszakolni magunkat? Miért erőszakolunk meg mindent, csak mert egyszer valaki azt mondta, hogy ez így nem jó, nem normális dolog?
Minden fájdalmaddal, dühöddel, érzéseddel, szereteteddel együtt rendben vagy!
Írj levelet, írd ki magadból, ami fáj, ami épp benned van, sírj bátran vagy beszélgess valakivel, aki szeretettel meghallgat! És utána tedd fel magadnak a fenti kérdéseket. Mi az álruhás áldás ebben? Milyen ajándékot adott ez a helyzet? Milyen lehetőséget látsz ebben?
Ha meg ismersz valakit, aki éppen ebben van, tudd, hogy a veszteség nem a fejünket, hanem a szívünket töri össze. Nem segít ha azt mondjuk, hogy erős vagy, túl leszel rajta, ilyenkor elég ha csak ott vagy neki, ne gátold meg őt a feldolgozási folyamatban. Türelmes, szentelt idő, megértés és tisztelet segíthet neki. Főzz neki, segíts túlélni. Segítsünk túljutni másoknak a gyászon és visszajutni az életbe, hogy újra tudjanak örülni és teljes szívvel tudjanak szeretni.
Végtelen szeretettel,
Ritaa