Blog
-
A megadás szabadság
Erős mentális beállítottság jellemez, legalábbis régebben ezt biztosan igaznak mondtam volna. Hiszen minden cselekedetemet megelőzte ezer meg ezer gondolat. Lepörgettem előre az események lehetséges kimenetelét, felvázolva a vágyott végkifejletet. Csak később jöttem rá,…
-
A testem és a tudatom, avagy az érzelmi evés
Furcsa mód azt hisszük, hogy a testünk és a tudatunk két teljesen különböző dolog. Pedig testünk nélkül nem maradunk életben és a tudatunk nélkül szintén nem maradunk életben. A tapasztalat azt mutatja, hogy…
-
Derítsd ki, mi az, amiért lelkesedni tudsz!
Ha úgy élsz, hogy nem azt csinálod, amit szeretsz és, amiben jó vagy, komoly bajban vagy. A tevékenységednek összhangban kell lennie azzal, aki vagy, és amit valóban szeretnél elérni. Ezen áll vagy bukik…
-
Határok és önszeretet
Ma már szinte mindenhez kapunk használati útmutatót, önmagunkhoz azonban nem, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, csak fellapoznád a megfelelő fejezetnél – legyen az párkapcsolati válság, munkahelyi konfliktus, családi sértődések – és máris olvashatnád a…
-
A kicsi lélek meséje
Egyszer volt, hol nem volt, valahol az idő tengerén túl, élt egyszer egy Kicsi Lélek, aki azt mondta Istennek: – Tudom, hogy ki vagyok! Amire Isten azt felelte: – Ez csodálatos! És ki…
-
Harcosok vagyunk!
Harcosok vagyunk! Az emberek többsége csak ámul és bámul, hogy néhány ember, mire képes, hogy milyen fájdalmakat bír ki, hogy mennyit képes edzeni.. és csak jönnek a kérdések, hogy nem fáj nagyon, nem…
-
-
Összetörtél
Annyira erős a fájdalom, hogy lélegezni is nehéz, nemhogy felállni egy kilátástalannak tűnő helyzetből. Nincs semmi, ami miatt azt érznéd, érdemes folytatni. Olyan eszméletlenül fáj, hogy fel is hagysz a próbálkozással. Beletörődsz. Elvesztettél…